Nyakaskő

Biatorbágyi Krónika X. évf., 2000, Szeptember 25. p Egy ősi tenger maradványai a Nyakaskő lábánál 1. rész

A Parathetys tündöklése és bukása

„Ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik.” (Lao-ce)   Bárki, aki trópusi, szubtrópusi tenger partján járt, esetleg úszkált is benne láthatta, hogy milyen pompázatos kagyló- és csigafaunával rendelkezik. A sekélytengerben tüskékkel, bordákkal díszített Pecten (Shell kagyló vagy fésűskagyló), Cardium (szívkagyló), Turritella (tornyoscsiga) és Murex (Vénusz fésűje csiga) meggyönyörködteti a szívet és a lelket. Képzeljük el, hogy leülünk a homokos fövenyre, talpunkat a trópusi tenger hullámai érintik meg. A homokban rákok motoznak élelmet keresve, itt-ott felőrölt kagyló- és csigahéjmaradványok, süntüskék láthatók. Forrón süt ránk a Nap, a parton pálmák lombjait lobogtatja a szél. Ha kilátogatunk a Nyakaskő lábánál található feltáráshoz, hasonló, mintegy 12–15 millió éves tengerpartot mutat be az ott látható rétegsor. A mészhomokot közelről megvizsgálva jól láthatjuk, hogy ugyanolyan, mint bármely más mai tengerparton található homok. A mészkőben pedig fésűs- és szívkagylók maradványaira is rálelhetünk. Ahhoz azonban, hogy megértsük, mennyire fontos és védelemre érdemes ez a feltárás, néhány fogalmat érdemes tisztázni. Az itt található kőzetek kora középső-miocén, ez körülbelül 12–15 millió évre tehető, ezt az itt fellelhető ősmaradványok vagy fosszíliák alapján állapították meg a geológusok a múlt században. Ebben az időszakban az Alpok és a Kárpátok láncai még nem magasodtak annyira fel, mint ma. Az Eurázsiai- és Afrikai-lemezek közötti ősi tengerág a Tethys (ejtsd: tétisz; ennek mai maradványai a Földközi-tenger, a Fekete-tenger, a Kaszpi-tó és az Aral-tó) egyre jobban összeszűkült, majd a folyamatosan emelkedő hegyláncok több tengerágat választottak le róla. Ennek egyike volt a Paratethys, amely a Bécsi-medencét, a Kisalföldet, az Alföldet, Dél-Lengyelországot és az Erdélyi-medencét borította, ehhez hozzátartozott a már említett Fekete-tenger, a Kaszpi- és az Aral-tó. Ez utóbbiakat összefoglaló néven Keleti-Paratethysnek nevezzük vizének félsósvízi jellege miatt. Ha a Magyar-medencére tekintünk, akkor egy szubtrópusi szigettenger tárul a szemünk elé, melyből szigetszerűen emelkednek ki a Dunántúli-középhegység vonulatai, a Visegrád−Börzsönyi hegység, a Cserhát és a Mátra hatalmas andezitvulkánjai, amelyek épp ebben az időszakban működtek a legnagyobb intenzitással. A vulkánokat körgyűrű szerűen vették körül a korallzátonyok. Délen pedig a Mecsek és a Villányi-hegységet ölelte körül a szubtrópusi tenger. A partokon pálmák, a folyópartokon dús mangrove erdők húzódtak. A júliusi középhőmérséklet magasabb volt, mint ma, mintegy 25 °C, szemben a mai 20−22 °C-kal. Vajon mi történt ezzel az óriási tengerrel? Ha egy középső-miocén rétegsort megfigyelünk, láthatjuk, hogy felfelé fokozatosan eltűnnek a normál sósvízi tengerből oly jól ismert alakok, például a tengeri sünök, az osztriga-félék, a Vénusz fésűje csiga. Több kagyló és csiga váza egyre kevésbé díszített, egyre kisebb méretű. Aztán fokozatosan megjelennek a mai fekete-tengeri formák, vagyis azok, amelyek a csökkent sósvizet kedvelik (ez 18‰ alatti, a normál sósvízé 24–35‰ között mozog). Ennek okait ugyancsak az Alpok és a Kárpátok, valamint a Dinári-hegység kiemelkedésében kereshetjük. Ez a folyamat olyan mértékűvé vált, hogy a Paratethys lefűződött a Földközi-tengerről. Normál sósvizét a beömlő folyók felhígították. Ezt már az élővilág sem tudta tolerálni, nagymértékű faunaszegényedés és kihalás következett be. Ezzel a „pillanattal” érkezünk meg a miocén záróeseményéhez, ekkor veszi kezdetét a Pannon-beltenger kialakulása. A kiédesedés folyamatát egy ún. átmeneti rétegsorban a konkian rétegekben (ejtsd: konka) tanulmányozhatjuk. Erre már egyértelműen félsósvízi felső-miocén rétegek települnek. Ezzel megkezdődtek a Paratethys végnapjai. A beömlő folyók töltögették medencéjét, vizétnek sótartalma fokozatosan csökkent. A Kárpát-medencét körülölelő hegyláncok emelkedésével pedig végleg megszűnt a kapcsolata a környező tengerekkel. A felső-miocén időszak legvégén, mintegy 5−8 millió éve egy olyan bennszülött faunával rendelkező beltó alakult ki, amely a világ geológusai szerint egyedülálló. Ezt Pannon-beltónak nevezzük. Feltöltődése kb. 2 millió évvel ezelőtt fejeződött be. E nagy kirándulás után a következő részben térünk vissza a Nyakaskő oldalában látható rétegekhez, és a lábánál található feltáráshoz. Bolford Gabriella   Biatorbágyi Krónika X. évf., 200, Október, 17. p. Egy ősi tenger maradványai a Nyakaskő lábánál 2. rész

Egyedülálló őskörnyezet

  Az előző számunkban tett nagy kirándulás után térjünk vissza a Nyakaskő oldalában látható rétegekhez, és a lábánál található feltáráshoz. Aki odalátogat és a fenti sorokat elolvasta, immár saját szemével győződhet meg a Paratethys mintegy 15 millió évvel ezelőtti tündökléséről és bukásáról, amely alig 2 millió évvel ezelőtt zajlott le. A rétegeket alulról felfelé vizsgálva (nézve és nem kalapálva!) láthatjuk a mészhomokon heverésző, iszapfaló életmódot folytató tengeri sünöket, osztrigákat. Felfelé haladva kagyló- és csigahéjak, kőmagok kavalkádja jelenik meg, amely jelzi a tenger ide-oda mozgató, sodró hatását. A szerencsésebbek az oly ritka tarisznyarák ollóit is megtalálhatják. Ezeknek is nagy szerepük van a magyar geológiában, mivel Müller Pál geológus a fosszilis (kövült) rákok alapján egyedülálló és hiánypótló őskörnyezettani képet tudott bemutatni a magyar földtani szakembereknek. Tovább haladva a fésűskagylók veszik át a szerepet, a szívkagyló mérete egyre csökken, jelezve, hogy közeledik a sótartalom-csökkenés pillanata. Rákokkal, tengeri sünökkel egyáltalán nem találkozhatunk. Aztán egyszer csak éles átmenettel változik meg az ősmaradvány-tartalom, azok a fajok, amelyek nem tolerálták a sótartalom változást eltűntek, azok amelyek igen, megmaradtak. Ezek a már említett konkian rétegek, melyeknek jó természetes feltárása van a Nyakaskő oldalában. A település szempontjából fontos megemlíteni a Pecten biaensis-t, amely a múlt században innen került el ő először. A kevés és kisméretű ősmaradvány rendkívüli nemzetközi jelentőséggel bír, hiszen Kókay József jeles magyar geológusnak többek között ezen fosszíliák alapján sikerült rekonstruálnia a Paratethysre ekkor jellemző ősföldrajzi képet. A konkian rétegek felett már felső-miocén mészkövet találunk jellegzetes félsósvízi faunájával. Ebből épül fel a Nyakaskő, a Madárszirt és a Százlépcső túlnyomó része. Néhány rajzot mellékeltem az ott megtalálható leggyakoribb ősmaradványokról: a szívkagylóról, a fésüskagylóról, Vénusz fésűje csigáról és a tornyoscsigáról. Tehát bárki, aki odalátogat a feltáráshoz óvja és ne kalapálja szét a rétegsort, hiszen az nemcsak országos, hanem nemzetközi jelentőséggel is bír. Gyűjteni természetesen lehet és érdemes, de csak törmelékből. Azt is fontos megemlíteni, hogy a Tétényi-fennsíkon, amelyhez a Nyakaskő és a feltárás földtanilag és földrajzilag is hozzátartozik, már megsemmisültek a középső-miocén feltárások. Jelenleg hulladéklerakóként működnek. Kérem, hogy mutasson példát a település lakossága azzal, hogy legalább jelenlegi állapotában hagyják és megőrzik a feltárást. Egy szeméttelep nem lehet turisztikai  látványosság és környezeti nevelésre alkalmas terület. Mindenkinek kellemes kirándulást kívánok! Jó szerencsét! Bolford Gabriella   Megjelent a Kiadó hozzájárulásával.