ZUGOR ISTVÁN (*Székesfehérvár, 1903. február 21.– †Bp., 1984. július 1.) biai református lelkész.
Nehéz körülmények között, de roppant kitartó szorgalommal és igyekezettel tanult. Diákévei alatt tanítással tartotta el magát mind Székesfehérváron, mind Budapesten, ahol a Református Theológia Akadémiát végezte el. Alapvizsgája letétele után a németországi Bethel bei Bielefeld-i Alapítványi Kórházban töltött el egy évet, mint betegápoló. E szolgálata után előbb a budapesti Kálvin téri, majd a józsefvárosi gyülekezetnek volt segédlelkésze. 1928-ban a hollandiai Utrechti Egyetemre kapott egyéves stipendiumot tanulmányai befejezésére. Hollandiai útja előtt megnősült, felesége Barna Ida székesfehérvári születésű és lakosú tisztviselőnő volt. 1929-ben –- hazaérkezése után – kihelyezték segédlelkésznek Kalocsára, ahol 1930 áprilisában véglegesítették gyülekezeti lelkipásztori tisztségében. Hallatlan szorgalommal végzi Zugor István a kalocsai gyülekezet és ahhoz tartozó szórványok további szervezését. 1935 augusztusában hívta meg, illetve választotta meg lelkipásztorának a biai gyülekezet. Gyülekezeti munkáját teljes odaadással, szeretettel, mindig nagy gonddal végezte feleségével együtt, aki mindig hű segítőtársa volt az egyházi munkában is. Lelkipásztori munkája mellett 1942-ben dr. Ravasz László püspök megbízta a Duna Melléki Református Egyházkerület vagyonkezelői teendőinek ellátásával, melyet az államosításig végzett. Újraszervezte a biai Gazdakört, megszervezte a Községi Legeltető Társulatot. A községi legelőhöz további rétet szerzett, hogy a faluban tenyésztett cigája birkáknak legyen hol legelniök. Közben a legkülönbözőbb – szövő-, fonó-, festő-, kézimunkázó – tanfolyamokat szervezte meg telenként. Az egyházi, kulturális és a község népét építő munkája mellett teológiai tanulmányát sem hanyagolta el. Esténként továbbképezte magát, nagyobbrészt holland könyvekből. Szép folyamatosan elkészített saját részére egy holland–magyar kéziszótárt, mintegy 75 ezer szó feldolgozásával. Noha 400 év óta járnak magyar diákok holland egyetemre, holland–magyar szótár még nem létezett. Nagy célkitűzését, a szótár kiadását a családi gondok (5 leánygyermek felnevelése, taníttatása) és a második világháború nehéz évei miatt csak az 1960-as években tudta megvalósítani, amikor is 1962 májusában meghívólevelet kapott az Állami Egyetem Utrecht Hittudományi Kar professzorától a holland–magyar szótár anyagának összeállítására. 1963-ban tért vissza Biára folytatni lelkészi munkáját, de nagy csalódás érte, mert az itthagyott gyülekezet nem vette jó néven féléves távollétét. Sokat vívódott önmagával és a gyülekezet presbitériumával, mikor is 1964-ben azonnali nyugdíjaztatását kérte és elköltözött egyik lányához Budapestre. Mint nyugdíjas lelkész fáradhatatlanul folytatta a kiadandó szótár készítését, feleségével, aki az anyag legépelését végezte holland nyelvtudás nélkül, nagy pontossággal. Először Pesten, majd Pátyon másik lányánál dolgoztak, de szívük mindkettejüket állandóan Biára húzta vissza. Végül 1966-ban kölcsönökből megvették Bián a Petőfi utcai szoba-konyhás kis házat. Tudományos szerkesztői munkájához a nyugalomra is nagy szüksége volt, melyet itt Bián találtak meg újra. Az első Holland–magyar kisszótár (kb. 25 ezer szavas) a Terra kisszótár sorozatban 1967 decemberében látott napvilágot. Azóta kibővítésre került, és ez idáig a 6. kiadást érte meg. 1970 novemberében az Akadémiai Kiadó egy újabb megbízást, szerződést kötött a Magyar–holland kisszótár elkészítésére. Felesége 1978 júliusában meghalt, és nem érhette meg az újabb szótár 1979 tavaszán történő megjelenését, melyet azóta már a 4. újabb kiadás követett. Élete fő művének elkészülte után teljes visszavonultságban élt csendesen, magányosan Petőfi utcai kis lakásában. Mindig szeretettel és örömmel fogadta azokat, akik meglátogatták. Tudományos munkájával és a holland nyelvű – De Hemel (A menny) című – könyv fordításával foglalta el magát. Utolsó éveiben A menny foglalkoztatta, és készült szeretett felesége után. Szép csendesen élve egyik leánya lakásán tért vissza teremtőjéhez 1984. július 1-jén. Élete mindvégig példamutató volt, mind családjában, mind lelkészi szolgálatában.