HÁMORY IMRE (*Bakonytamási, 1909. június 6.– †Budapest, 1968. november 21.), az Operaház baritonista szólóénekese, aki sokáig élt, lakott, nyaralt, pihent nálunk Bia torbágyon, Bián.
Édesapja tanár volt, aki tankönyveket is írt. Kalocsán járt tanítóképzőbe. Az ottani énekkarnak kiemelkedő tagja volt az akkor még mély tenor hangjával. Utolsó éves volt, amikor baráti meghívásnak eleget téve a biai katolikus templomban orgonakísérettel énekelte az Ave Mariát. 1933-ban a Fráter Loránd Társaság nótaolimpiáján ezüstkoszorút nyert. Tanítóképző után zeneakadémiai hallgató lett, majd operaénekes. Talán a zeneakadémiai tanulmányok miatt költözött a családja Biára, a mai Bajcsy-Zsilinszky utca egyik házába. Az Operaház előbb ösztöndíjasként, majd magánénekesként szerződtette. A fiatal énekes hamar megkapta az operairodalom bariton hangmagasságára írt jelentős és főszerepeit. Emlékezetes a János vitéz című daljáték címszerepében nyújtott alakítása a Margitszigeti Színpadon. Igen gyakran énekelt a biai Szent Anna-templomban is, és szívesen nótázott társaságban. Mint nótaénekest is számon tartja a zenetörténet, és emellett két filmben szerepelt, énekelt is, de prózai színészi tehetségét is megcsillogtatta (Leányvári boszorkány – 1938; Borcsa Amerikában – 1938). Persze lehet, hogy a "daliás" jelzővel illetett énekes népszerűsége segített a filmeseknek a főszereplő kiválasztásánál. A már "befutott" művész hétvégéit, nyarait a kutya-hegyi Hámory- villa lakójaként töltötte községünkben. Egy kis történet is közszájon forog Hámory Imréről ebből az időből. Egy hétköznap a szomszéd gyümölcsösben kapálgató asszonyok furcsa hangokra lettek figyelmesek. Olyan veszekedés hangjaira, amely annyira veszedelmesnek tűnt, hogy rendőrért (csendőrért) szaladtak. Amikor azok megérkeztek, a kérdezősködésre kiderült, hogy a villában tartózkodók – a sokoldalú énekes, színész felesége és társaságuk – darabot próbáltak. A népszerűség fordulhatott visszájára a második világháborút követő években. Hámory Imre mindig szívesen énekelt, katonáknak is. Egy ilyen hangversenyen kívánságra elhangzott dal miatt megszüntették operaházi tagságát. Ezt követően egyedüli lakása Bián, a Kutya-hegyen volt, itt is dolgozott. "Csősz, kanász és gyári munkás volt több éven keresztül" – írja a Magyar Nemzet cikkírója egy születésnapi megemlékezésben. Szerencsére a szörnyűségek és ostobaságok nem tartanak örökké, az 1953–54-es változások Hámory Imrének is visszaadták az operaszínpadra lépés lehetőségét. A debreceni színház operatársulatához szerződhetett, majd 1956 után a fővárosban énekelhette a főszerepeket. Biát akkor sem hagyta el, és nemcsak társaságban énekelt, hanem fellépett a biai búcsú környékén tartott műsoros rendezvényeken is – minden bizonnyal nótaénekesként. Jó kapcsolatot ápolt a Férfikórussal is, 1968. november 21-i halálát követően a Farkasréti temetőben ők énekkel is búcsúztatták. Hámory Imrét játékfilmről, televízióban játszott híradófelvételekről, archív műsorokból, rádiós nótafelvételekből ismerhetjük. Voltak lemezfelvételei is, amelyekhez ma már nehéz hozzájutni, és még nehezebb lejátszani. Nótafelvételeit rendszeresen közvetítik a Jó ebédhez szól a nótában, két dala: Krasznahorka büszke vára (Pátria, 1936), illetve az Erdélyi szövetkezeti induló (Durium, 1943) a régi lemezfelvétel rekonstrukciójával a Trianon című kazettán és cédén jelent meg 2003-ban (Musica Hungarica Kft.).