Biatorbágy természeti értékei

Természetföldrajzi adottságok

 Domborzati, földtani, talajtani adottságok, éghajlat

  A Budapesttől 16 km-re fekvő város a Zsámbéki-medence kistáj része, amely a Gerecse és a Budai-hegység között létrejött tektonikus medence. Észak-keleten és keleten dolomit és mészkőformációkból, illetve szarmata mészkőből épült sasbércek keretezik, délen az Etyeki-dombság határolja. Jelentős szintkülönbségek uralják, területe 4379 ha. Magát a medencét több száz méteres harmadidőszaki üledéksorozat tölti ki. Felszínépítő kőzetei: pannóniai agyag, szarmata mészkő, homok, negyedidőszaki lösz, édesvízi mészkő, kavics, lejtőüledékek. A terület talajadottságok tekintetében változatos megjelenésű. Jellemző talajtípusok a településen és környékén: löszön képződött mészlepedékes (erdőmaradványos) csernozjom talajok (72%) illetve a magasabb területek löszös üledékén vályog mechanikai összetételű barnaföldek (25%). A mészlepedékes csernozjom talajok a belterülettől északra és a Benta-pataktól nyugatra fekvő területrészeken találhatók. Igen kedvező víz- és tápanyag-gazdálkodású talajok. A III. termékenységi kategóriába tartoznak. Hasznosításuk főként szántó. A barnaföldek a belterülettől kelete és ÉK-re elterülő részeket borítják. Jó vízgazdálkodású talajok, termékenységi besorolásuk: V. talajminőségi kategória. Főként mezőgazdasági művelés alatt álló területek, általában szántók. Kisebb foltokban egyéb talajtípusok is fellelhetők a területen. A magasabb részeken található mészkő-kiemelkedéseket rendzina talajok borítják. A vízfolyások közvetlen környezetében, a patakok völgyében, a fiatal lerakódásokon réti öntéstalaj alakult ki, természetes hasznosítási típusa a rét és a legelő. A terület éghajlata mérsékelten meleg és mérsékleten száraz. A napsütéses órák száma 1970-1980 körül alakul. Ebből a téli időszakra 190, a nyárira 780-790 óra esik. Az évi átlaghőmérséklet 9,7 °C, a vegetációs időszak középhőmérséklete 16,5 °C körüli. A fagymentes időszak 183-186 napig tart, április 17-18-tól október 18-20-ig. A legmelegebb napok maximum hőmérsékletének átlaga nyáron: 33,5 °C, a leghidegebb napok minimum hőmérsékletének átlaga télen: -15,5 illetve -16,0 °C. Az évi csapadékmennyiség 600 mm körüli, ebből kb. 330 mm jut a vegetációs időszakra. Évente átlagosan 36-38 hótakarós nap van, az átlagos maximális hótakaró-vastagság 20-25 cm. Az uralkodó szélirány Ny-i, ÉNy-i, a szél átlagos sebessége 3 m/s, de a környék többnyire zivatarosabb az átlagnál. Megemlítendő az 1924. évi viharforgatag, mely vonulási sebessége 300 km/óra körüli volt. Az Európában és hazánkban igen ritka időjárási jelenség teljesen megváltoztatta a két falu képét. A forgószél olyan hatalmas károkat okozott a települések építményeiben, hogy alig maradt ép ház; a többségük erősen megrongálódott, vagy összeomlott. A református templom tornyát letépte a szél és a leírások szerint a Sándor-kastély is erősen megrongálódott, a Szentháromság oszlopát és az útszéli kőkereszteket kitörte a helyéből. A tópart környéki épületek, a Fő utca és a Plébánia utca is teljesen elpusztult.   Vízrajz A település közigazgatási területén található vízfolyások – Békás-patak, Kígyós-patak Benta-patak, Füzes-patak, Disznólápa, Hosszúréti-patak – közül legjelentősebb a Benta-patak. A múlt században a két egykori vizimalom tönkremenetele után elhanyagolt, ezért még mocsaras-nádas területekkel kísért patakot 1954-ben rendezték. Árvize tavasszal és nyár elején, kisvize ősszel gyakori. Vízminősége II. osztályú. A patak Biatorbágy területén két tavat - egy halastavat (Békás-patak) és egy horgásztavat (Benta-patak) - táplál. A Biai-halastavat a Temperáltvizű Halszaporító és Kereskedelmi Kft., a Peca-tavat a róla elnevezett Sporthorgász Egyesület üzemelteti. A tavak kedvelt rekreációs területek. A településen forrás is található, melynek vízhozama nagy, eléri az 50 l/p értéket.   Élővilág A település és környéke florisztikailag a Pilis-Gerecse flórajárásba (Pilisense) tartozik. A talajadottságoknak köszönhetően mind a mészkedvelő, mind a löszre jellemző flóraelemek megtalálhatók a területen. Fontosabb erdőtársulásai a tatárjuharos tölgyesek (Acereto tatarici-Quercetum), a gyertyános kocsánytalan tölgyesek (Querco petraeae-Carpinetum), a cseres kocsánytalan tölgyesek (Quercetum petraeae-cerris) és a tölgy-kőris-szil ligeterdők (Querco-Ulmetum). A gyepszint jellemző növényei: a felemáslevelű csenkesz (Festuca heterophylla), az egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), a ligeti perje (Poa nemoralis), a hegyi sás (Carex montana), a nagyvirágú ibolya (Viola riviniana), a hölgymálfélék (Hieracium sp.) Az erdészetileg már bolygatott területen vegyeskorú, főként keménylombú fák, illetve telepített fekete fenyvesek (Pinus nigra), kisebb részben lombhullató erdők találhatók. (Az évenkénti átlagos fanövekedés 3,0-4,5 m3/ha között van.) Kiemelt érték a felhagyott agyagbányában megtelepedett gyurgyalag-kolónia (Merops apiaster), és a gyakran megjelenő partifecskék (Riparia riparia). A terület hüllőkben és kétéltűekben gazdag. Gyakori fajok: zöld varangy (Bufo viridis), barna varangy (Bufo bufo), barna ásóbéka (Pelobates fuscus), gyepi béka (Rana temporaria), mocsári teknős (Emys orbicularis). A Bolha-hegy illetve a Halastó kedvelt táplálkozási helye a ragadozó madaraknak. Jellemző fajok: egerészölyv (Buteo buteo), rétisas (Haliaëtus albicilla), nagykócsag (Egretta alba), szürkegém (Ardea cinerea), szárcsa (Fulica atra), bütykös hattyú (Cygnus olor)   Tájtörténet, tájhasználat A természeti adottságok a kezdetektől meghatározták Biatorbágy gazdaságát. A Biai tó már az Árpádkorban is létezett. Kezdetben főként legeltetéses állattenyésztés, szántóföldi növénytermesztés, erdőgazdálkodás és halászat folyt a területen. A szőlőtermesztés is nagyon korán, már a 12–13. században megjelent. A török hódoltság idején a forrásokból külterjesséváló területhasznosítás rajzolódik ki. Az újra betelepülést, benépesülést követően a mezőgazdaság valamennyi ágazata egyértelműen jelen volt, harmonikusan igazodva a táji, természeti adottságokhoz. A hegyoldalakon erdő- és vadgazdálkodás, szőlő-, később gyümölcstermesztés, a lankásabb domboldalakon, völgyi részeken szántó- és gyepgazdálkodás, állattenyésztés folyt, a tavakban halászat, halgazdálkodás zajlott. A patakok mentén és a Biai halastavat felduzzasztó völgyzáró gát mellett malmok települtek. A bányászat a 18–19. században kezdődött meg, de igazán jelentőssé csak a 19. sz. végén, 20. század elején vált. Homokot, agyagot ill. nagyobb mértékben mészkövet bányásztak Ürge-hegyi és Bolha-hegyi bányák; Érd–Sóskút–Biatorbágy között húzódó puha mészkő réteg, melyből többek között az Országház is épült. A 18. század második felében a gyep és legelőterületek kiterjedésének növekedésével megnőtt a szerepe a legeltetéses állattenyésztésnek főként a juhtenyésztés volt jellemző, emellett hangsúlyossá vált a szőlő termesztés is. Ezzel párhuzamosan sajnos csökkent az erdőterületek nagysága. Ebben az időszakban tájfejlődés szempontjából nagy jelentőségűek az uradalom „mintagazdasága”által az utak, dűlők mentén telepített sövények és fasorok, valamint a mezsgyék kialakítása, melyek a talaj termőképességének megőrzése, javítása mellett a tájképet is gazdagították. A 20. század elején a paraszti háztartásokban és az uradalomban egyaránt jellemző volt a tejtermelő szarvasmarha tartás. A filoxeria vészt követően a szőlőterületeken fokozatosan megjelent a gyümölcstermesztés, új gyümölcs- és zöldségkertek alakultak ki, melyek elterjedése a közeli főváros piacának szinte korlátlan keresletére épült. A tájhasználatban jelentős változás a patakok rendezése és ezzel a patakvölgyekben a rétek visszaszorulása. Eltűntek, funkciójukat vesztették a biai malmok, mocsaras területté vált a hajdani Alsó malom tava is (mai Pecató). A második világháború után az államosítások, majd a termelőszövetkezetek megalakulása következtében nagyüzemi jellegű mezőgazdasági tájhasználat szántók és gyümölcsterületek jelent meg. Megkezdődött a szőlőterületek zártkertesedése, hétvégi házas üdülőterületté alakulása (legintenzívebben a Pecató és a Katalin-hegy – korábbi szőlőhegy – területén). A bányászat teljes mértékben megszűnt. A döntően nagyüzemi szántóföldi termelés nem kedvezett a változatos táji ökoszisztémák megtartásának. A táji elemek, ökoszisztémák változatosabbá tételéhez, a táj rehabilitációjához napjaink kínálnak fel újabb lehetőséget. A nagyüzemi növénytermesztés, monokultúrák, nagyüzemi állattartás megszűnésével, kisebb vállalkozások (akár családi) új típusú szövetkezések létrejöttével, a minőségen és hagyományokon, helyi sajátosságokon alapuló, a kereslethez alkalmazkodó mezőgazdasági termelés jöhet létre, kisebb földterületeken is, változatos erdő, gyep, szántó, gyümölcs-zöldség gazdálkodással. Mindez kapcsolódik az Uniós érdekekhez (régiókban, kistérségben képzelve el a támogatási rendszereket). A rendszerváltozást követően az 1990-es évektől a tájhasználat változását a település dinamikus gazdasági fejlődésének területi igényei mozdították elő. Az erőteljes gazdasági fejlődés mellett a fővárosi szuburbanizációs folyamatok jelentős lakóterületi fejlesztéseket indukáltak Biatorbágy területén is. A beépítés jellemzően családi ill. társasházas. A lakóterületi fejlesztések meghatározó súlypontja a településtől északnyugatra levő Káposztás-dűlő, Disznó-lápa-dűlő térségének belterületbe vonása volt. A rendezési terv által kijelölt új lakóterületek gyors ütemben épültek be. A gazdasági területek jellemzően a város északi részén, a nemzetközi jelentőségű közlekedési folyosóban, a vasút fölött az 1. számú főútra szervezve létesültek, a belterülettől egészen az M-0 körgyűrű csomópontjáig. A Katalin-hegy és a település között az autópálya és a vasút között kijelölt gazdasági területek lényegében már beépültek. Az M0 csomópontja és a Katalin-hegy gyümölcsös ültetvénye közötti gazdasági területek folyamatosan épülnek be. A mezőgazdasági területek tulajdonviszonyaiban bekövetkező „forradalmi” változások a tájhasználatot, tájszerkezetet is átalakították a kollektivizálás, államosítás miatt a fasorokat kivágták, a gyümölcsösök, szőlők helyén nagyüzemi gazdálkodás, és zártkerti üdülőterületek alakultak ki.   Tájkarakter, tájesztétika Biatorbágy és környéke évszázadok óta lakott terület, az ember jelenléte, tájalakító hatása alapvetően meghatározza karakterisztikáját, esztétikáját. A korábbi évszázadokban jellemzően lakó, mező- és erdőgazdálkodási kultúrtáj, de a rendszerváltás óta jelentős átalakuláson ment keresztül, megjelent a nagyobb léptékű ipari területfelhasználás. A város északi részén, a tájképileg és szerkezetileg is meghatározó közlekedési folyosók mentén települt ipari parkok jellegzetes karakterisztikája részben átformálta a táj képét. A természetesség, természetközeliség és változatosság szempontjából vizsgálva jellemzően kedvezőtlen tájesztétikai minőségű, ugyanakkor rendezett ipari területek szerencsés módon szerkezetileg jól lehatárolhatóan elkülönülnek a többi településrésztől. Az elhatárolást részben a közlekedési folyosók adják, melyek egyben az ipari parkok fő szervező tengelyét alkotják, részben pedig természetes domborzat, amelynek köszönhetően a turisztikai érdeklődésre számot tartó településrészek (lakóterületek, szőlőhegyek, üdülőterületek, kirándulóhelyek) irányából takarást biztosít, kedvező módon csökkenti a rálátást. A település domborzata változatos, nagy szintkülönbségek jellemzik és teszik mozgalmassá. A dombvonulatok mellett meghatározó felszíni formáció a Hosszúréti-patak völgye, ill. a Halastó (18. század eleji nevén Nagy-völgy) és a Füzes-, majd a Benta-patak völgye. Előbbi a település belterületének is markáns eleme, fontos településszerkezeti és település-szervező tényező, különös tekintettel a völgy fölött átívelő viaduktokra. A települést övező hegy- és dombvidékek változatossága tájesztétikai szempontból igen értékes, mind kilátás, mind rálátás szempontjából. A Bolha-hegy árvalányhajas löszpuszta gyepje nemcsak tájképi érték, hanem térségi jelentőségű természeti érték is. Ezt bizonyítja, hogy még jóval a rendszerváltozás előtt a Pest Megyei Tanács VB 1977-ben védetté nyilvánította.  A Füzes-patak, majd a Benta-patak völgyétől keletre az erdők alatti táj rendkívül változatos, amelyet elsősorban a hajdani szőlőhegyek – későbbi zártkertek – uralnak. Az egyes szőlőhegyi dűlőket a beékelődő, továbbá a szomszédos erdők teszik változatossá. A terület északi része már lakóterülettel beépült, a szőlőhegyek nagy része azonban, annak ellenére, hogy az üdülési funkció is nagy mértékben elterjedt, még őrzi kertes tájkarakterét. Meghatározóan igaz ez az Öreghegy kertes területeire. Ennek a tájszerkezeti egységnek kiemelkedő tájképi és természeti értéke a Nyakaskő és az Öreghegyet végigkísérő sziklaperem, a Madárszirt, amelyek lenyűgöző látványukon túl turisztikai célpontként, mint kilátópontok is meghatározóak, egyben földtani értéket is képviselnek. Többek között ez a rendkívül szép táji környezet is hozzájárult a Peca-tó körüli hétvégiházas üdülőterület kialakulásához. A sziklaperem alatti gyepes bokorerdős terület szép természetes előteret ad a sziklavonulatnak. Ennek a területnek helyi védetté nyilvánítása 2005-ben megtörtént. A terület a Biai erdővel a Duna-Ipoly NP Igazgatósága által nyilvántartott természeti terület és a Natura 2000 nemzetközi élőhelyvédelmi program keretében területét EU Irányelv is védi. Ettől a tájszerkezeti egységtől délre az Ürgehegy kertes területe és a Peca-tó üdülőterülete között összefüggő erdőterület található, amelynek egy része értékes vadgesztenye liget. A szőlőhegyek fölötti észak-déli irányú gerincet összefüggő erdőterület borítja. Az erdőn túl a Tétényi-fennsík medencéjében a vasúttól délre a mezőgazdasági termelés jellemző a biatorbágyi területeken. A medence autópálya és 1-es főút menti területein jelentős változások történtek az utóbbi évtizedben. A Katalin-hegytől a budaörsi és törökbálinti területekig összefüggő kereskedelmi, logisztikai, gazdasági célú területté fejlődik a főutak és a vasút mentén. A Torbágyi erdő alatt lényegében már csak a Szőlőhegy alatti dűlő gyümölcsöse maradt meg, és a vasút és az autópálya között jellemző a mezőgazdasági termelés. Biatorbágy északkeleti határát a Torbágyi erdő zárja le, amely a Budai-hegység összefüggő erdőterületének déli határa.  

 Részlet a Biatorbágy város sport, szabadidő és kulturális völgy turizmusfejlesztési és környezetredezési tanumánytervből. A tanulmánytervet Körmendi Judit főépítész és Várkonyi Mária tájtervező, közgazdász készítette.
© Biatorbágy 2009