Biatorbágy Pest megye nyugati részén, Fejér megyével határos területén helyezkedik el. Északról Páty és Budakeszi, keletrõl Budaörs és Törökbálint, délkeletrõl Sóskút, délrõl a Fejér megyei Etyek, nyugatról Herceghalom települései határolják.A település belterülete a Zsámbéki-medencében terül el, ezt ÉNY–DK irányban a Budai-hegység övezi, a keleti rész a Budaörsi-medencébe nyúlik át. Területe: 4379 ha, belterülete: 496 ha, népessége: 2013. január 1-jén 12.908 fõ, 1985 óta elõbb csökkenõ, majd 1990-tõl újra növekvõ, az elmúlt néhány évben kimondottan gyorsan növekvõ lélekszámú település.
Biatorbágy rendkívül jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik. A főúthálózati kapcsolatok szempontjából az M1 autópálya, az M0 autóút és az 1. sz. főút szerepe kiemelkedő fontosságú. Biatorbágyon halad keresztül az 1. sz. vasúti fővonal is. Az M1 autópálya a belterület északi részét szeli át. Biatorbágy és az autópálya közötti kapcsolatot a herceghalmi csomópont, és az 1–M1–M0 csomópontrendszer biztosítja.
Az autópályával majdnem párhuzamosan haladó 1. sz. főút a települést közvetlenebbül szolgálja. Bár a Katalin-hegyet az 1-es főút is elvágja a településtől, összességében mégis kedvező a nyomvonala, lehetőséget ad a nagyobb forgalmú gazdasági területek letelepítésére, a településtől viszonylag függetleníthető közúti kiszolgálására. A Biatorbágyot érintő többi országos út egyben a települési gyűjtőúthálózatot is alkotja. A Tatabánya–Budapest vasútvonal elővárosi vasúttá alakításával Biatorbágy "közelebb" kerül Budapest városközpontjához, mint némelyik pesti kerület, ez a tény pedig újabb lökést ad a település fejlődésének. Biatorbágy az északi Torbágy és a déli Bia településekből jött létre, 1966-ban. 1985-ig biatorbágyi közigazgatás alá tartozott Herceghalom is. A két település neve írásos formában először 1192-ben szerepel a "Torbágyerdő" alatti "Biua" föld elnevezésben egy birtokösszeírásban. Torbágy a Füzes-patak völgyében, annak két oldalán alakult ki, a Temető domb aljában. Torbágy hagyományos szőlőskertjei, gyümölcsösei a Katalin-hegyen voltak. Bia a Békás-patak, illetve a Halastó északi partja mellé települt. Belterülete a hajdani Buda–Bicske–Győr–Bécs összekötő út mentén bővült. Gyümölcsös- és szőlőskertjei a Szarvas-, Öreg-, Kutya- és az Ürge-hegyen voltak.
A belterülettől délre, a patak túloldalán alakították ki a biai halastavat, a hajdani 19. sz. elején lecsapolt Szelíd-tó medrében. A 19. század végétől a vasútvonal mentén, a közös vasútállomás közelében alakultak ki a két település újabb lakótömbjei. A vasútvonal itteni szakasza 1883-ban épült. A hagyományos települések a vasút menti tömbökkel fokozatosan egybeépültek. Az újabb területek kertjeiként alakultak ki a Nap-hegy és az Iharos kiskertes tömbjei. A Buda–Bécs összekötő út hajdani nyomvonalát a jelenlegi Ország, Szabadság és Szent István utcák alkották. 1960-ban épült ki a belterületek és a Katalin-hegy közötti új nyomvonalon az 1. számú főút. Szintén a 20. század második felében, 1976-ban helyeződött át a vasútvonal is Torbágytól északra, a belterület, valamint a temető és a kiskertek közé. Az országút új nyomvonala a vasúttal párhuzamosan, attól 200 m-re északra halad. Ekkor egyesült a két település, a régi vasúti területen fokozatosan létrehozva az új településközpontot.
1980-ban a 100. sz. (1. sz.) főúttól északra épült meg az M1 autópálya, amely a településtől elválasztja a Katalin-hegyi kiskerteket. 1955-ben alakították ki a Pecatavat, az 1970-es évektől az ahhoz kapcsolódó rendezett üdülőterületi tömböket. Az 1970-es évek közepén a vasútvonalat áthelyezték a településtől északkeletre eső területre. Az új vasútállomást a község északkeleti oldalán helyezték el. Ezáltal a vasút régi területe felszabadult, ahol új településközpont kialakítására nyílt lehetőség. Az 1976-os ÖRT megpróbálta a fejlődést szabályozott keretek közé szorítani, de ez nem teljes körűen valósult meg, mivel a lehetséges utcanyitásokat sok helyen elépítették. Mivel a MÁV kiköltözése 1997-ig elhúzódott, az új központ kiépítése ma is folyamatban van. Biatorbágy fejlődését az autópálya megépítése nagymértékben befolyásolta.
Az autópálya és az 1. sz. út mentén ipari, gazdasági és logisztikai központok települtek meg. Az önkormányzat 1990–94 közötti nagymértékű infrastruktúra-fejlesztése és a település közelsége miatt egyre többen települtek át Biatorbágyra a fővárosból. A település szerkezetének alakulása során az M1-es autópálya és a vasút elhelyezkedése előnyt jelentett, mivel a gazdasági területek a lakóterületektől elkülönülten alakulhattak ki. Biatorbágy északnyugati területén tervezett lakóterületi fejlesztések szervesen kapcsolódnak a kialakult szerkezethez. A további növekedésnek egy idő után a domborzati és természeti viszonyok gátat szabnak. A település szerkezetének alakulásának irányát a 2002-es Településszerkezeti Terv határozza meg, ami figyelembe vette a szuburbanizációs folyamatokat, és a településen fellépő igényeket. A legutóbbi évek szerkezeti változását a főutak menti gazdasági területek kialakítása és fokozatos beépülése jelenti. Megfigyelhető még a hajdani mezőgazdasági területek szerepváltása, a kiskertek üdülő- és lakóterületté válása, valamint a nagyüzemi művelésű táblák helyett kisebb, egyben művelt egységek kialakulása. Fontos településszerkezeti elem még a belterületi és a belterülethez kapcsolódó települési szintű zöldterületek kialakulása is.
Biatorbágy környéke már az őskor idején is lakott terület volt, ezt bizonyítják a réz- és bronzkorból származó leletek. A régészek Biatorbágy–Budapark és a Szarvasugrás területén, valamint Bia– öreg-hegyen bukkantak bronzkori települések nyomaira. Az avarok lakta Kárpát-medencében a Hosszúrétek völgye már lakott hely volt, melynek nyomaira az 1991-es és 2003-as ásatások szolgálnak bizonyítékul. Ekkor 7–8. századi avar sírok kerültek elő, gazdag leletanyaggal. A mai települést alkotó két hajdani falu magját az egykori templomok maradványai jelzik. Bián a református temetőben található Szent Kereszt-kápolna romjai, Torbágyon a katolikus templom szentélyének gótikus záródása. Torbágy az országút mentén, egyutcás, míg Bia az észak–déli irányú völgyben két párhuzamos utcából álló település volt. Bia középkori településmagja vélhetően a templomtól délnyugatra a mai Munkás és Arany János utca környékén (Telek) helyezkedett el, másik fő része pedig attól északra (Szugja). A két település a török hódoltság alatti elnéptelenedés után a középkori települések helyén települt újra, Bia a 17. századtól, Torbágy csak a 18. század elejétől. Torbágyot német nemzetiségűekkel telepítették be, míg Bia magyar faluként élt tovább, más nemzetiségűek a környékbeli falvakból költöztek ide.
Bia a XIX. század közepétől 1935-ig 16 községből, 41 ezer lakosból álló járás székhelye volt. élénk forgalmi helynek számított, tele volt mintagazdaságokkal, kisiparosokkal. Hozzá tartozott Albertfalva, Budafok, Nagytétény, Budakeszi, Budaörs, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál és Törökbálint is. 1946-ban a német származású lakosság nagy részét Németországba kitelepítették, helyükre a Kárpát-medence több tájáról (Székelyföld, Erdély, Alföld, Felvidék) jöttek magyar nyelvű lakosok. Biára és Torbágyra jelentős hatást tett a vasút átvezetése egy völgyhíddal a két falu közötti területen, melyen 1884-ben egy közös vasútállomást alakítottak ki Bia-Torbágy néven. A vasút korszerűsítésével megépült a második völgyhíd is 1898-ban. Ezeket a viaduktokat egy 120–140 m széles és 20–25 m magasságú völgy áthidalásaként építettek meg, melyek Biatorbágy jelképévé, és egyúttal 1931. szeptember 12-én Matuska Szilveszter által egy szörnyű terrorcselekmény színhelyévé váltak. Az azóta funkciójukat vesztett hidak vasúttörténeti emlékek, jelenleg helyi védelem alatt állnak.