Általános anyakönyvi ügyintézés

Az eljárás rövid ismertetése:

Az anyakönyv hatósági nyilvántartás. Állami anyakönyvezés 1895. október 1-jétől létezik. A korábbi anyakönyvi események egyházi nyilvántartásban szerepelnek. Magyarországon minden településen 1895. október 1-től történik az anyakönyvek vezetése (születés, házasság, haláleset), mely 2014. június 30-ig tartott. 2014. július 1-jét követően bevezetésre került az Elektronikus Anyakönyv, megszűnt a papír alapú anyakönyvek vezetése. 2014. július 1-jét (az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény hatálybalépése) követően a papíralapú anyakönyvezést felváltotta az egész országra kiterjedő elektronikus anyakönyvi rendszer (EAK). 2014. július 1-je után anyakönyvezett bármilyen anyakönyvi eseményről bármelyik települési anyakönyvvezetőtől igényelhető anyakönyvi kivonat.

Az eljárás jogi alapja: 

  • A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
  • Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény
  • Az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló 429/2017. (XII. 20.) Korm. rendelet

  • A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény

  • A magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény, valamint a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló 125/1993. (IX. 22.) Korm. rendelet

  • A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet

  • Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

  • 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről

  • 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról

  • Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének a hivatali munkaidőn kívüli és a hivatali helyiségen kívül történő házasságkötés engedélyezésének szabályairól és az eseményekhez kapcsolódó többletszolgáltatások ellentételezéseként fizetett díjakról szóló 5/2011. (02.25.) Ör. rendelete

Illetékességi terület: Biatorbágy Város közigazgatási területe (születés, házasságkötés és haláleset anyakönyvezése esetén), illetve a Magyar Köztársaság területe (anyakönyvi kivonat igénylése esetén) 

Benyújtandó dokumentumok: 

  • részletezve az egyes anyakönyvi ügyeknél
  • Külföldi hatóság által kiállított okiratok: Minden külföldi hatóság által nem magyar nyelven kiállított okirat csak hiteles magyar fordításban fogadható el ! Az eredeti okiratot – amennyiben szükséges – Apostille (az illetékes külföldi állam) vagy diplomáciai felülhitelesítéssel (a külföldi államban működő magyar külképviselet végzi)  kell ellátni és azzal együtt az Országos Fordító- és Fordításhitelesítő Iroda (1062 Budapest, Bajza utca 52.) által szükséges lefordíttatni ! (Az anyakönyvi eljárásban kizárólag csak az OFFI által fordított okiratok fogadhatók el).

  • Az Európai Unió tagországaiban kiállított okiratok fordítás nélkül is elfogadhatók, amennyiben az eredeti okirat mellett „Többnyelvű formanyomtatvány” került kiállításra.

Eljárási illetékek: részletezve az egyes anyakönyvi ügyeknél

Eljárás megindítása: részletezve az egyes anyakönyvi ügyeknél

Ügyintézési határidő: sommás eljárásban[1] 8 nap, teljes eljárásban 60 nap

I. fokon döntést hozó szerv: Biatorbágy Város Anyakönyvvezetője 

II. fokon eljáró hatóság: Az anyakönyvi szerv döntéseivel szemben általában nincs helye fellebbezésnek, a fél azonban a határozat ellen közigazgatási pert indíthat a határozat közlésétől számított 30 napon belül közigazgatási tevékenységgel okozott jogsérelemre hivatkozással a közigazgatási és munkaügyi bíróságnál.


[1] Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 41. § (1) bekezdése értelmében „Sommás eljárásnak van helye, ha a) a hiánytalanul benyújtott kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott, és b) nincs ellenérdekű ügyfél.”

Ügyintézés helye
Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal
Igazgatási osztály
2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a
06 23 310-174/223 +36 70 640 97-56
anyakonyvvezeto@biatorbagy.hu, verebelyi.anita@biatorbagy.hu